„Mindig igyekeztem szeretettel fordulni az emberek és a betegek felé, vigaszt nyújtani számukra”
Rumy Zoltánné Buczkó Júlia1919 - 2021

Van egy szimbólum, amelyet a világ minden táján ismernek. A Vöröskereszt egy olyan egyetemes értéket képviselő humanitárius szervezet, melynek szolgálatában akár egy egész életet le lehet élni.

A Vöröskereszt mozgalom alapítójáról, Henry Dunantról elnevezett interjúsorozatunk ünnepi kiadásában, az idén májusi Vöröskereszt Világnaphoz valamint a Magyar Vöröskereszt alapításának 140. évfordulójához kapcsolódóan egy különleges életpályát mutatunk be.

Baranya megyében a pogányi Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthonban 2021. márciusáig élt egy hölgy, aki többek között megkapta a Magyar Tűzkereszt állami kitüntetést, amelyet a fronton töltött szolgálatáért érdemelt ki.

Rumy Zoltánné egyike volt azoknak vöröskeresztes nővéreknek, akik a II. világháborúban a harci események közelében szolgáltak.

Julika néni Vöröskeresztes igazolványa
 

A Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének igazgatónője, Udvaros Renáta, Rumy Zoltán Károlyné született Buczkó Júliát „Julika nénit” kérdezte az életéről:
 

Hogyan emlékszik vissza a fiatal korára?
 

1919. március 23-án születtem Miskolcon. Hárman voltunk

testvérek, én voltam a legkisebb. Édesapám három éves koromban hunyt el. Édesanyánk ismét férjhez ment, mi pedig a nagymamához kerültünk, de csak rövid ideig, mert ő sem tudott gondoskodni rólunk. Így kerültünk Tokajba, egy katonai iskolába, amelynek költségeit a nagybátyánk fedezte. Nyelveket ismertem meg és zongorázni tanultam. A nővérem közben vakbélgyulladásban meghalt és én végképp egyedül maradtam. Édesapám rokona, Szikszai Albert, aki főszámvevő volt a Honvédségnél, a feleségével úgy döntöttek magukhoz vesznek és polgári iskolába járatnak.

Mikor került kapcsolatba a Vöröskereszttel?

 

Báró Apor Gizella, a Magyar Vöröskereszt Egylet főnökasszonya, a szervezet ápolói szakosztályának vezetője ápolóképzést szervezett. Kétszáz jelentkezőből hetet vettek fel, köztük engem is. Akkoriban mindenki a Vöröskereszthez akart csatlakozni, beleértve a bárókat, de még a grófokat is, mert érezték, hogy ott biztonságban vannak. 1936-ban lettem képzett vöröskeresztes nővér. A körülettem lévőket nem a munkatársaimnak, sokkal inkább a testvéreimnek tekintettem. A testvér többet tud adni, sokkal többet jelent, mint egy munkatárs, és mi nagyon szerettük egymást. A Magyar Királyi Budapesti 11. Honvéd Helyőrségi Kórházba kerültem, ahol a szemészeti osztályra osztottak be. Nagyon sokat tanultam a főorvos úrtól, akit 1940-ben kiküldtek a frontra. A doktor úr, engem kért meg, hogy segítsem a munkáját műtősnőként és kísérjem el a háborúba.

Milyen emlékei vannak ebből az időszakból?
 

Két hétig utaztunk, mert állandóan bombáztak. Vonattal elhaladtunk Auschwitz mellett is, ahol úgy éreztem, hogy „nyúlnak felém” a segítséget kérő kezek. Paprikát dobáltam ki nekik, hogy egyenek, azok a csontsovány emberek. Szörnyű látvány volt. Belém égett egy egész életre.

Négyen voltunk hivatásos magyar vöröskeresztes ápolók a fronton. Folyamatosan dolgoztunk. Nem volt szabadnapunk, vagy pihenőnk. Műtősként amputációkban, szemműtétekben segítettem. A sebesülteket sokszor a hegyoldalon a lekaszált fűre fektettük, mert nem volt elég helyünk vagy kórházi ágyunk. Konzervdobozokba öntött vízzel itattuk őket.

A Kijevi csatában való részvételem miatt kitüntettek, de amikor hazafelé jöttem, akkor mindent eldobtam, még a felesleges ruháimat is, mivel minden nehéznek bizonyult. Naponta harminc kilométert gyalogoltunk, a Toronyai hágón jöttünk át. Út közben a Tiszában akartunk megfürdeni, de majdnem belefulladtunk, egy alattomos örvény miatt. Végül a parancsnokunk mentett ki bennünket. Lovon, majd marhavagonba utazva jutottunk el Budapestre.

Julika néni fotóalbuma

Később hogyan alakult az élete? Volt családja?
 

1950-ben házasodtunk össze a férjemmel, Zoltánnal. Sokat vártunk egymásra, még gyűrűnk sem volt. Egy fiunk született. Néha alig volt mit ennünk, annyira szegények voltunk. Egy nap éppen szalonnát evett este a férjem, a gyomrát fájlalta, majd a szívéhez kapott és meghalt. Akkor láttam, hogy a halál egy pillanat alatt kimondhatja az utolsó szót. Nem mentem férjhez utána, már több mint 40 éve egyedül vagyok. A fiam 19 évesen, agytörzsi daganatban hunyt el.

Mire emlékszik legszívesebben vissza az elmúlt 102 évből Julika néni?

Nagyon szerettem a férjemet, igaz szerelem volt. Imádkoztam az Istenhez, hogy a felesége lehessek és megadatott. Most is ezt a pályát választanám: egész életemben, akinek csak tudtam segítettem. Nagyon büszke vagyok, hogy a Magyar Vöröskereszt szolgálatában állhattam. Mindig igyekeztem szeretettel fordulni az emberek, és a betegek felé, vigaszt nyújtani számukra.

Julika néni a 100. születésnapján
 

Julika néni utolsó évei csendben és nyugalomban teltek a Pécshez közeli szeretetotthonban, ahol gondos ellátást kapott. Gondozói minden nap felolvastak neki a Bibliából, gyakorta pedig a teraszra is kiült, lapozgatni a fényképalbumait. Egykori munkatársai, barátai és rokonai is rendszeresen látogatták.

Rumy Zoltánné Buczkó Júlia 2021. március 25-én, 102 éves korában örökre megpihent. Temetését április 16-án tartották, melyen a Magyar Vöröskereszt nevében Udvaros Renáta Baranya megyei igazgató búcsúztatta.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai nagy hálával és elismeréssel tekintetnek életművére. Kedves személyisége és élete, mely az emberiesség és önkéntesség jegyében telt, olyan példát állít elénk, melyből a legnehezebb időkben is erőt meríthetünk. Emléke tovább él bennünk.